Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége
1990 óta a délvidéki magyarság szolgálatában

Tudatos törvényszegés a szabadkai önkormányzat részéről

Az egynyelvű táblák továbbra is ott díszelegnek Szabadka bejáratánál

A szabadkai önkormányzat több mint egy éve nem alkalmazza a nyelvhasználati törvény rendelkezéseit

Szabadka városának bejáratait több mint egy éve ellepték az ízléstelen kinézetű, szerb trikolorba öltözött „üdvözlőtáblák”.  A hivatalos nyelvhasználatot szabályozó törvény rendeleteinek figyelmen kívül hagyása miatt, a városba látogatók csak szerb nyelven, cirill és latin írásmódban találkozhatnak velük. Üzenetük egyértelmű, még a sorok között is olvasható.  

Forrás SzMSz

Elhelyezésük után nagy volt a közvélemény felháborodása, hiszen ez egy arculcsapása volt a polgári értékeket ápoló szabadkaiak addigi életmódjára. Erre reagálva még a hatalomhoz tartozó tisztségviselők is felemelték a hangjukat. Szabadka alpolgármestere Kern Imre és a szabadkai kisebbségi párt elnöke Pásztor István is követelte a táblák eltávolítását, illetve a törvényes keretek közé terelését.  

Sajnos erre a mai napig nem került sor, minden maradt ahogyan volt, semmi sem történt.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint ez így nincsen rendben!

Mert a helyi politikai zsoldosok csak elvesznek, és ígérnek. Ígérik, hogy az ízlés és a békés együttélés határát súroló fénymonstrumokat eltávolítják, kicserélik, módosítják, majd a közvélemény elcsitulása után maguk is elhallgatnak. Több mint egy éve ígértek valamit. Ígérni, persze nem nehéz, de tenni semmit sem tettek. Ehhez értenek, ezek ők. Ezek a mi szerbiai parlamenti képviselőink.

Ezért a VMDK szabadkai képviselete úgy döntött, hogy eleget tesz az elkeseredett és egyben dühös szabadkai lakosoknak, és egyeztetésre szólítja fel Szabadka város polgármesterét az ügy megnyugtató rendezésének érdekében.

Ha erre nem lesz hajlandóság, úgy vesszük számukra nem fontos a nemzetek közötti dialógus, ami további jogi és közéleti akciókra fog kényszeríteni bennünket.

Magyarok vagyunk vagy magyar származásúak?

Néhány gondolat a népszámlálási kampány margójára ⭕ Magyarok vagy magyar származásúak? ⭕  Csonka Áron, VMDK elnöke ▪️Ezt a kérdést tette fel minap egy kedves ismerősöm. Elsőre nem kapcsoltam mit is kérdez. Majd elmagyarázta, hogy egy párt, amely kampányt indított a...

Ne engedjünk a 48 – ból!

Ismeretlen tettesek ismét megrongálták Nagybecskerek településnévtábláját Nagybecskerek magyar megnevezése lefestve (kijárat) Ismeretlen tettesek ismét megrongálták Nagybecskerek bejáratánál lévő településnévtáblákat. Ezúttal nem csak a település kezdetét, hanem annak...

Elindult!

Élhető települések, erős közösség! Október másodikán Moholon űtnak indult a VMDK programjának ismertetése és aláírások gyűjtése az alapvető jogok biztosítására. Szinte felfoghatatlan , de a 21. században számos településén nincsenek meg az alapvető feltételek az...

Egypárti aktivisták végzik a népszámlálást?

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) sürgős magyarázatot követel Pásztor Istvántól, a VMSZ elnökétől hogyan gondolta a párt aktivistáinak alkalmazását a népszámlálás során, olyan helyzetben amikor a törvény szerint érzékeny és mindenek felett titkos...

Minden magyar számít!

Népszámlálás 2022 “Magyarnak lenni jó,magyarnak lenni büszkeség!Magyarnak lenni jó,magyarnak lenni dicsőség!”(Role zenekar) A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ( VMDK ) felhívást intéz a vajdasági magyarság felé, hogy az októberben tartandó szerbiai...

Élhető települések, erős közösség!

Út, vasút, ivóvíz, egészségügyi ellátás, elérhető oktatás! Szemléletváltás! Új közösségi szerződésre van szükség! Egyensúly A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) úgy gondolja, hogy a vajdasági magyarság egyre inkább kiszorul a nagyobb városokból és a...

Legújabb híreink

VMDK a Facebookon

VMDK – TV

RÉGI HONLAPUNK

CSONKA ÁRON BLOG

AJÁNLJUK

KAPCSOLAT

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Demokratska zajednica vojvođanskih Mađara


21220 Óbecse – Bečej
Republikanska 144 – Köztársaság utca 144


E-mail: office@vmdk.org.rs


Telefon: 021/691-0-150
Fax: 021/691-0-151


vmdk.org.rs