Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége
1990 óta a délvidéki magyarság szolgálatában

Törvénytelen kinevezések és érdekütközés a Magyar Nemzeti Tanácsban

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint törvénytelen kinevezések és komoly érdekütközések lettek megszavazva az MNT ülésein

forrás slideplayer.hu

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint törvénytelen kinevezések és ezáltal komoly  összeférhetetlenségi probléma jött létre az MNT ülésein. Mint ismeretes, a közelmúltban megválasztották a legitimitás nélküli MNT szerveit és állandó bizottságait.

Bár dicséretes az MNT elnökének, Fremond Árpádnak a lemondása minden pártbéli és egyéb politikai tisztségéről, mégis hiba csúszott a gépezetbe. Csak utólag sikerült neki lemondania a Magyar Szó TJGYT tagságáról, ami esetében ugyancsak komoly összeférhetetlenségnek számít, és így ő is felelős egyetlen napilapunknak a közösségtől való elorozásában és pártlappá való züllesztésében. Az is kérdéses, megtette  volna-e ezeket a lépéseket, ha a törvény nem kényszeríti rá?

forrás slideplayer.hu

A helyzet még kirívóbb az MNT Végrehajtó Bizottsága esetében. Az MNT VB elnöke, Sárközi István is csak utólag, a megválasztását követően mondott le a kishegyesi képviselő – testületi elnöki székéről, ami a VMDK jogszolgálata szerint ellentétben áll a Nemzeti tanácsokról szóló törvény 7.a) szakaszával, amely kimondja, hogy a nemzeti tanácsok elnöke, vagy a végrehajtó bizottság elnöke, tagja csak az lehet, aki nem tagja egy párt elnökségének, tanácsának vagy egyéb szervének, illetve nincsen kinevezve vagy megválasztva állami, tartományi illetve valamilyen önkormányzati szervbe, amely a hatáskörében olyan kérdésekben is dönt, amelyek kapcsolódnak a nemzeti tanácsok munkájához. Ha egy ilyen személyt kineveznek vagy megválasztanak a nemzeti tanács bármely szervébe, akkor  a nemzeti tanács elnökének mandátuma automatikusan megszűnik, mint ahogy a végrehajtó bizottság elnökének vagy a vb-tagjának tagsága is. 

De tételezzük fel, hogy az utólagos lemondásával megszűnt Sárközi István kinevezésének jogi akadálya, ahogyan Varjú Potrebić Tatjanáé is, aki a kinevezése pillanatában a magyarkanizsai székhelyű Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ igazgatónője volt. Egy olyan állami intézményé, amely szorosan kapcsolódik az MNT hatásköréhez.

forrás internet

Azonban mi a helyzet Kabók Erikával, aki az MNT tájékoztatási felelőse és egyben az MNT alapítású Magyar Szó rovatvezetője, a szintén MNT alapítású Pannon RTV munkatársa? Ha már az újságírói kódex nem is fontos számára, hiszen kizárták a szakmai testületekből, szerinte a törvény rendelkezései vagy az MNT elnökének példája nem követendő?

Vagy éppen Tóth Ramónával, aki a nagykikindai Városi tanács Nemzeti kisebbségi, nemzeti egyenjogúsági és családpolitikáért felelős tanács tagja volt abban a pillanatban, amikor az MNT VB tagja lett? 

Vagy Hugyik Richárddal, aki a kinevezése pillanatában a zentai székhelyű Thurzó Lajos MÖK igazgatója volt? Hiszen az intézmény részben állami/önkormányzati, részben MNT alapítású és egyenesen összeköthető az MNT hatáskörével? Sőt, Hugyik Richárd igazgatónak kell beszámolnia  Hugyik Richárdnak, az MNT VB tagjának, MNT tagnak, aki majd dönt is az igazgatói kinevezéséről?

A VMDK-ban tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ezekre a kérdésekre az érintettek nem fognak reagálni, nyomás nélkül nem fognak megválni betöltött tisztségüktől. Ezért még a tavalyi év végén eljuttattuk kérdéseinket azokhoz, akik a nemzeti tanácsokról szóló törvény szerint a legilletékesebbek azok ellenőrzésére. 

forrás internet (a kép csak illusztráció)

Az MNT állandó bizottságainak összetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy azok is    olyan káderekkel vannak feltöltve, akikre a törvény által meghatározott összeférhetetlenségi kategória bőven vonatkoztatható. Természetesen ezekről is írni fogunk a megfelelő fórumoknak, és feltárjuk őket a közvélemény előtt is. 

Jelen esetben két olyan esetet említünk meg, amiket akár botrányosan pimasznak is lehetne nevezni!

Konkrétan Szakállas Zsolt, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi titkár, és Vicsek Annamária, oktatási államtitkár, az Európai Kollégium Igazgató Bizottságának elnöke, és a VMSZ frissen megválasztott alelnökének részvétele az MNT Oktatási Bizottságban!

Ez egy akkora érdekütközés, hogy még a Holdról is látszik! Hiszen Szakállas Zsolt, mint tartományi titkár egyenesen olyan döntéseket hoz, amelyek húsbavágóak az MNT hatáskörébe tartozó oktatás és hivatalos nyelvhasználat területén, de olyan közigazgatási ügyekben is eljár, amelyek szorosan kötődnek az MNT-hez. Többek között az általa vezetett titkárság nevezi ki azokat az igazgatókat, akiket előzőleg véleményez az oktatási bizottság, az ő titkársága bírálja el a kisebbségeknek szánt pályázati forrásokat, felügyeli és folyósítja a nemzeti tanácsok működésére és programjaira előlátott eszközöket, az adott nemzeti tanácsnak járó egyéb támogatásokat, és egyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény 26. szakaszának értelmében felügyeleti joggal is bír a nemzeti tanácsok munkája felett!

Vicsek Annamária esetében is hasonló kérdések merülnek fel. Egyrészt nem igazán szokványos, hogy egy államtitkár Igazgató bizottsági elnök legyen egy egyetemistákat elszállásoló otthonban, aminek alapítói jogát az MNT gyakorolja. 

Vajon Vicsek saját magát fogja véleményezni az újbóli kinevezésnél? Hogyan fogja véleményezni, majd kinevezni azt az igazgatót vagy igazgatóbizottsági tagot, amit IB elnökként terjeszt be az MNT oktatási bizottságának, amelynek ő is tagja? Vagy véleményt fog formálni azokról a pénzügyi és működési jelentésékről, amelyek az ő aláírásával kerülnek majd  az MNT oktatási bizottsága elé? Oktatási államtitkárként hogyan fog állást foglalni azokról a véleményekről, javaslatokról, kezdeményezésekről, amelyek az MNT oktatási bizottsága részéről érkeznek? Vagy éppen hogyan fog eljárni azokban az esetekben, amikor az MNT oktatási bizottságának véleményezése után a bizottsági tagtárs, Szakállas Zsolt tartományi titkár az Oktatási Minisztérium felé fordul egy-egy iskolaigazgató kinevezésével kapcsolatban?   

Súlyos kérdések ezek, amelyek a VMDK véleménye szerint csakis a lemondásukkal oldhatóak meg! Ezért felszólítjuk Szakállas Zsolt tartományi titkárt, illetve Vicsek Annamária oktatási államtitkárt, hogy azonnali hatállyal mondjanak le az MNT oktatási bizottsági tagságról, vagy a tartományi, illetve köztársasági adminisztrációban betöltött tisztségükről!

Annál is inkább, mert eddig is az volt a szerepük, hogy az oktatási intézmények esetében, ahol az MNT részleges vagy teljes egészében átvette az alapító jogokat, illetve kiemelt jelentőségű státuszt kaptak, olyan iskolaszéki tagokat, és igazgatókat  nevezzenek ki, akik VMSZ-tagok, vagy szorosan kötődnek a párthoz.

Félő, hogy jelenlétükkel az MNT-ben ez a pártoskodás és a pártalapú foglalkoztatás csak erősödne és felgyorsulna, valamint az iskolák teljes egészében pártiskolákká  válnának, ami az oktatási színvonal további  romlásához vezetne.

A VMDK ebben az esetben is megtesz mindent annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor!

Ui. Bár a beadványunkra hivatalos választ még nem kaptunk, jelen írásunk közlése előtt befutott a hír, mi szerint a minket igazoló első lépések mégis megtörténtek! Tóth Ramóna lemondott a városi tanácsban betöltött tisztségéről! Kabók Erika pedig a Magyar Szó rovatának szerkesztését átengedte Máriás Endrének, és így kivonult az MNT által alapított napilapból!

 Ez eddig 5 lemondás összeférhetetlenség miatt! Vajon mennyi lesz még?!

Mi lesz az őszi vetéssel?

Mi lesz az őszi vetéssel?

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége méltatlannak tartja azt a hozzáállást amit a szerb kormány tanusított a mezőgazdasági termelők országos sztrájkja során. Az helyett, hogy az energiaválság és a kialakult aszálykárok idején arra öszpontosítottak volna hogyan...

A  kisebbségi kormánypárt átverte a mezőgazdasági termelőket

A kisebbségi kormánypárt átverte a mezőgazdasági termelőket

Elég volt a szemfényvesztő politikai habverésből! Ahogyan azt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége előre jelezte a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) és egyéb "gazdakörök" csak megvezették a földműveseket. Az általuk kitalált aláírásgyűjtéssel és a...

EGY HITELES EMBER TÁVOZÁSA

EGY HITELES EMBER TÁVOZÁSA

Ötvenöt évesen elhunyt küzdőtársunk koporsójánál végtelen szomorúság szorongat. Egy hiteles embert veszítettünk el tragikus hirtelenséggel. Egy hiteles ember távozása következtében lettünk szegényebbek, a hiteltelenség korában. A hiteltelenség tobzódásának idején....

Új körzeti megbízott Észak Bácskára

Új körzeti megbízott Észak Bácskára

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szeretné értesíteni a közvéleményt arról, hogy a folyamatos terepi munka során új megbízottat nevezett ki az Észak- bácskai körzetre Almási Szilárd személyében. Almási Szilárd nem ismeretlen név a délvidéki magyar...

Legújabb híreink

Magyarkanizsa iható csapvíz nélkül

A magyar többségű önkormányzatok területén nagyon rossz minőségű csapvíz folyik A BATUT Egészségügyi Intézet jelentése szerint Magyarkanizsán a...

Csantavéri tanulságok

Folytatódott a VMDK programjának terepi ismertetése A VMDK "Élhető települések, erős közösség!" nevezetű programát ezúttal Csantavéren mutattuk be....

VMDK a Facebookon

VMDK – TV

RÉGI HONLAPUNK

CSONKA ÁRON BLOG

AJÁNLJUK

KAPCSOLAT

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Demokratska zajednica vojvođanskih Mađara


21220 Óbecse – Bečej
Republikanska 144 – Köztársaság utca 144


E-mail: office@vmdk.org.rs


Telefon: 021/691-0-150
Fax: 021/691-0-151


vmdk.org.rs